Nem, nem! Ez nem a titok könyvek – és ezer más könyv – által hangoztatott „gondolj rá és az univerzum megadja” témájú ezoterikus ízesítésű cikk lesz. Amúgy is, ha a bevonzás működne, akkor minden második ember Porsche-val járna, six-pack villanna a póló alatt (vagy C-kosaras dekoltázs), és Zimány Linda/Christiano Ronaldo feküdne a karib-tengeri nyaraló franciaágyán egy szál semmiben pezsgőt kortyolgatva. Vagy mindkettő.

Ez a cikk a neuroplaszticitással, vagyis agyunk azon képességével foglalkozik, hogy rendkívül rugalmasan képes magát újraszervezni, új idegi összeköttetéseket kialakítani, és csodaszámba menő javításokat végezni önmagán.

Norman Doidge Változó Agy című könyvében számol be hihetetlen teljesítményekről és elképesztő gyógyulásokról. Olvass tovább, ha szeretnél neurológiai magyarázatot kapni olyan kérdésekre, mint:

Hogyan képes a látókéreg hallani és a hallókéreg látni?

Hogyan képes a szélütéses félig lebénult férfi tökéletesen meggyógyulni?

Hogyan lehetséges, hogy a képzeletben gyakorlók majdnem olyan fejlődést értek el a zongorázásban, mint a ténylegesen gyakorlók?

A lokalizácionizmustól a neuroplaszticitásig

Nem szeretnék részletes agykutatás-történeti beszámolót tartani, arra viszont érdemes felhívni a figyelmet, hogy mennyire nem egyértelmű az, hogy agyunk rugalmas neuronhálózat, és nem egy pontosan meghatározható alkatrészekkel rendelkező gépezet. Talán még szüleink is úgy tanulták, hogy agyunk változtathatatlan.

Az agykutatás területén egészen az 1960-as évek végéig uralkodott a lokalizácionizmus. E paradigma szerint az agy bizonyos funkcióinak működéséért egy pontosan körülhatárolt terület felel és csak azért, ebből adódóan ha az adott terület megsérül, a funkció is örökre elveszhet. A 70-es évek elejétől sikerült olyan meggyőző bizonyítékokkal előállni, amik hitelesítették a neuroplaszticitás létezését. Ez azt jelenti, hogy az agy képes átszervezni önmagát, folyamatosan tökéletesíti az áramköreit, és minden egyes tevékenysége során megváltoztatja saját szerkezetét. Még a bizonyítékok ellenében is éveknek kellett eltelniük, hogy az uralkodó paradigmát felváltsa az új. Azóta a neuroplasztikusok bebizonyították, hogy a cselekvések, a tanulás és a gondolkodás is képes az agyat megváltoztatni, sőt képes a gének be és kikapcsolására is.

Tragikomikus, hogy a neuroplaszticitással – ami az agykutatás történetének egyik legfontosabb felfedezése – foglalkozó tudósokat bő egy évtizedig sarlatánnak tartották, nem publikálták az írásaikat, sokan elvesztették egyetemi állásukat, és évtizedekig úgy dolgoztak rendületlenül, hogy tudták, senki sem fogja értékelni a munkájukat.

A plaszticitás első bizonyítékai

Richard J. Davidson – az egyik legkiemelkedőbb plaszticitással foglalkozó tudós – Az agy érzelmi élete című könyvében elmeséli a több mint 40 éves kutatási eredményeit az agykutatás területéről, és olyan korai kísérletekről is beszámol, mint Edward Taub majomkísérletei, amik a „Silver Spring-i majmok” néven híresültek el. (Davidson & Begley, 2013)

Taub műtéti úton szétroncsolta az állatok karjából az agyába vezető érzőidegeket. 12 év után megvizsgálta a majmok agyát, és azt találta, hogy a majmok szomatoszenzoros kérgének az a területe, ami az ujjak és a kéz érzékelését dolgozta fel, bejövő jel híján az arcból érkező jeleket kezdte feldolgozni. Ezen a területen „masszív kéregátrendeződés” történt, és 10-14 milliméterrel növekedett.

A San Fransiscó-i Kaliforniai Egyetem majomkísérleteiben arra tanították őket, hogy úgy érintsenek meg az ujjukkal egy forgó tárcsát, hogy ne állítsák meg a mozgását, de ne is csússzon le az ujjuk róla. Az a terület, ami a forgó tárcsa barázdáinak érzékelését végezte az ujjvégekből fogadott jelekkel, a kísérlet alatt a négyszeresére nőtt.

Hasonló kísérletekben, ahol két ujjat műtéti úton összevarrtak, megfigyelték, hogy a két ujj agyi térképei, amik előtte különállóak voltak, az összevarrás után egybeolvadtak. Miután ismét szétválasztották őket, az ujjakért felelős agyi térképek is különváltak.

Hallókéreggel látni, látókéreggel hallani

Ennél talán még hihetetlenebbül hangzik Davidson azon beszámolója, miszerint azok az emberek, akik születésüktől fogva siketek, a perifériás látásukkal érzékelt tárgyakat nem csak a látókérgükben észlelik, hanem a hallókérgükben is. A hallókéreg lát, és ennek segítségével a hallóknál gyorsabban és pontosabban észlelik a perifériás látásukkal a tárgyak mozgását. Olyan vak embereknél végzett vizsgálatok alapján, akik megtanulták a Braille-írást, azt találták, hogy a látókéreg dolgozza fel az ujjakból érkező tapintási jeleket.

Olyan ez, mintha az adott területek, bemenő jel híján, unva a tétlenséget, foglalkozást váltanának. Sőt, bizonyos kísérletekben, amikor TMS-el (transzkraniális mágneses stimuláció) stimulálták az előbb említett vak emberek látókérgét, átmenetileg képtelenek voltak elolvasni a jeleket.

Elképzelt gyakorlás vs tényleges gyakorlás

A talán legelképesztőbb eredmények szerint a puszta gondolat képes konkrét fizikai változást előidézni az agyban. Alvaro Pascal-Leone kutatócsoportjának kísérletében önkénteseknek egy egyszerű zongoradarabot tanítottak meg, amit egy héten át gyakorolhattak. A másik csoportnak a bemutató után egy hétig az volt a feladata, hogy fejben gyakorolja a játékot. Elképzelték, ahogy lenyomják a billentyűket és hallják a hangokat egy héten át.

Ezután azt találták, hogy a ténylegesen gyakorlók ujjainak mozgatásáért felelős agykérgi területei kiterjedtek. Ami viszont grandiózus eredmény, hogy a mentálisan gyakorlók agyi területei majdnem éppúgy megnövekedtek. Azt hiszem, nem kell hangsúlyoznom, mekkora erejű felfedezés, hogy pusztán a gondolatok erejével képesek vagyunk tényleges fizikai változásokat elérni az agyban.

Pascal-Leone másik kísérletében, az alanyok szemét 5 teljes napra bekötötték. Unaloműzésképpen két szenzorosan intenzív tevékenységet folytattak, Braille írást tanultak, illetve a hallásukat javították különféle gyakorlatokkal. Az 5 nap elteltével ismét fMRI vizsgálatnak vetették alá őket, és azt találták, hogy a tapintási és hallási ingerek feldolgozásába a látókéreg is bekapcsolódott mindössze 5 nap elteltével. Miután a szemkötőt levették, a látókéreg ismét teljes állásban folytatta a vizuális jelek feldolgozását.

 Davidson olyan kísérletet is végzett, amiben arra kérték az alanyt, hogy mozgassa az ujjait, miközben figyelték, az agy mely területei aktiválódnak. Ezután arra kérték, hogy csak gondoljon arra, hogy mozgatja az ujjait. Ugyanazok a területek ezúttal is aktiválódtak, még ha nem is olyan erőteljesen.

Elképesztő gyógyulások

Az agy rugalmasságát legjobban talán olyan hihetetlen gyógyulásokkal lehet reprezentálni, ahol az agy teljesen új ideg-összeköttetéseket és neuronhálózatokat fejleszt ki.

Doidge könyvében Paul Bach y Rita világhírű neurológus több betegét is bemutatja. Egy Cheryl nevű asszony rutinműtétnek számító méheltávolító műtétje után fertőzést kapott, ezért egy gentamicin nevű antibiotikummal kezelték. Hogy ez a szer mellékhatásként elpusztíthatja a labirintusszervet, az csak azután derült ki, hogy az asszony elveszítette a labirintusszervének 97%-át.

A labirintusszerv gondoskodik a test egyensúlyérzéséről. Azt gondolnánk, hogy ez nem olyan súlyos, mint más fő érzékszervünk elvesztése, ám ennek következményeként képtelenné vált a normális életre. Cheryl ha támaszkodás nélkül áll, úgy érzi, hogy egy szakadék szélén áll, és bármikor eleshet. Teste úgy rángatózik, mintha folyamatosan taszigálnák jobbra-balra. Nem képes normálisan járni, illetve az antibiotikum a labirintusszerv és a látókéreg közötti kapcsolatokat is megrongálta. Nem tudja követni a mozgó tárgyakat, az egész világot kocsonyaszerű képződménynek látja. Ha lekapcsolják a szobában a villanyokat, azonnal elesik, ugyanis agyunk úgy segít a térbeli helyzetünk meghatározásában, hogy folyamatosan vízszintes vonalakat keres a környezetben. Elég, ha egy cikkcakkos szőnyeget lát, a szeme téves üzeneteket küld, mintha nem is egyenesen állna, ezért elesik. Állandó zuhanás érzése gyakran akkor sem múlik el, ha már a földön fekszik. Sokan, akik hasonló állapotban vannak, öngyilkosok lesznek.

Bach y Rita kifejlesztett egy készüléket, ami egy sisakból, abba szerelt mozgásérzékelőből és egy nyelvre rakható elektródából áll. A sisak rögzíti és továbbítja a fej helyzetének adatait a nyelven lévő elektródára, ami pezsgőbuborékszerű kisülésekkel jelzi a fej állapotát. Ami még elképesztőbb, hogy 20 perc „sisakozás” után még percekig megmaradt a jó közérzete. A nyelvből érkező információ alapvetően az érzőkéregbe kerülne, azonban az agya továbbította az információt az agy egyensúlyozásáért felelős területére, és elkezdett új idegi összeköttetéseket kialakítani. Pár hónap elteltével a 20 perces kezelés után már 4 órán keresztül tünetmentes volt, újabb fél év kezelés után pedig végérvényesen meggyógyult.

Bach y Rita akkor kezdett el a neuroplaszticitással foglalkozni, amikor édesapja teljes jobb oldala lebénult egy stroke következtében. Több éves munkával – hónapokig csak kúszva közlekedett, hónapokig csak próbálta „edzeni” a kezét mosogatással – teljes gyógyuláson ment keresztül, újra megtanult beszélni is, és visszament dolgozni. Mindezt úgy, hogy a teste jobb oldalát működtető agyterület elhalt. Több éves munkával az agyának más területei megtanulták feldolgozni a jobb oldalából érkező jeleket, és mellékállásként elkezdték üzemeltetni a test teljes jobb oldalát.

Érző kesztyű, érző kés – az ember született cyborg

Szintén Bach y Rita mondja ezt, akiről úgy tartják bármit képes összekapcsolni bármivel. Asztronautáknak fejlesztett ki érző kesztyűket, mivel azok alapesetben olyan vastagok, hogy alig éreznek velük. A kutató ezért érzékelőket szerelt a kesztyű külső részére, amik elektromos úton továbbították a jeleket a kézfejre.

Ezt leprásoknál is lehet alkalmazni, akik bőrén a betegség tönkreteszi a perifériás idegeket, ezért képtelenek érezni. A kesztyű ezért a jeleket távolabb lévő ép bőrfelületre továbbítja, és így újra képesek a kezükkel érzékelni.

Francia tudósok élesben is kipróbálták azt a kést, ami az orvos nyelvén lévő érzékelőbe küldi a jeleket, ami így pontosan jelzi a kés helyét.

Képzeld el – tanuld meg

Doidge számol be Guang Yue és Dr. Kelly Cole kísérletéről, amiben az egyik csoportnak 4 héten át kellett egyik ujjukat „edzeni” napi 15szöri erőteljes behajlítással, húsz másodperces szünetekkel. A másik csoport ugyanezt a gyakorlatot végezte, de pusztán a képzelete segítségével. A ténylegesen gyakorlóknál 30 százalékos, a mentális gyakorlóknál 22%-os izomnövekedést tapasztaltak

Doidge szerint ez azért lehetséges, mert idegtudományi szempontból nincs különbség egy cselekvés elképzelése és annak tényleges végrehajtása között, ugyanis amikor ténylegesen látunk valamit, mondjuk egy a betűt az elsődleges látókéreg lép működésbe, ugyanúgy, mint akkor, ha pusztán elképzeljük azt.

Persze ez nem azt jelenti, hogy ezután nem kell lejárnunk az edzőterembe, pusztán elég, ha a kanapén mentális gyakorlatokat végzünk, viszont fontos észben tartani, hogy az ezoterikus megközelítésű könyveknek igazuk van azzal kapcsolatban, hogy minden gondolat számít, még ha nem is olyan szempontból, ahogy ők gondolják.

A magasugró, aki ezerszer is elképzeli, hogyan fog átugrani a rúd fölött, ténylegesen gyakorol és ténylegesen jobban fog teljesíteni annál, aki ezt nem teszi. Ez viszont nem az univerzum ajándéka, hacsak nem azt tekintjük az univerzum ajándékának, hogy ilyen aggyal ruházott fel minket.

A változó agy és az agy érzelmi élete című könyvek ennél sokkal részletesebbek, szerteágazóbbak és érdekesebbek, amikről tucatnyi cikket lehetne írni, de kóstolónak ez megteszi. Akit kicsit is érdekel az agyának működése, feltétlenül vegye meg, és addig se felejtse el gyakran elképzelni vágyai tárgyait, hiszen az univerzum agya megteremti azt.

Te mit gondolsz? Írd meg a véleményed a cikk alatt!

Ha tetszett a cikk, dobj egy lájkot, vagy lájkold a blog facebook oldalát jobb oldalt felül, ha nem akarsz lemaradni a legújabb infókról!

Források:

Doidge, Norman (2011). A változó agy. Elképesztő történetek az agykutatás élvonalából. Budapest: Park.

Davidson, Richard J. & Begley, Sharon. (2013). Az egy érzelmi élete. Budapest: Akadémia