Találkoztál már olyan emberrel, aki képtelen elviselni a kritikát? És olyannal, aki nem tudja beismerni, ha hibázott? Aki meghátrál a kihívások elől, és kerül minden konfliktushelyzetet? Talán te is ilyen vagy?

Ez nem jelent óriási bajt, csupán azt mutatja, hogy statikus a gondolkodásmódod. Carol Dweck, a Standford egyetem kutatója szerint kétfajta gondolkodásmód szerint élhetjük az életünket: a statikus és a rugalmas szerint. Ez a két fajta hozzáállás nemcsak azt a képet befolyásolja, ahogy magunkról gondolkodunk, hanem életünk minden területén kifejti a hatását, legyen szó párkapcsolatról, barátokról, tanulásról vagy karrierről.

A rugalmas gondolkodásmód olyan hatékony világszemlélet, amit viszonylag könnyű elsajátítani, és aminek segítségével hatékonyan fejleszthetjük egész életminőségünket.

A héten egy tréningen is részt vettem, aminek ez volt a központi témája, tehát olyan kipárolgott, lecsapódott és kikristályosodott gondolatfoszlányokat is hozzáfűzök, ami 10+ ember egész napos kollektív tapasztalatait tartalmazza.

Dicséretkutatás gyerekekkel

Carol Dweck első kutatásai a témában azt vizsgálták, hogyan hat a dicséret a gyerekek teljesítményére. Amerika szerte 400 gyerekkel végezték a kutatást, akiknek először olyan nonverbális IQ tesztet adtak, amit könnyedén meg tudtak oldani. Miután végeztek, a gyerekek egyik csoportjának azt mondták, hogy ügyesek és okosak, amiért meg tudták oldani. A másik csoportnál a képességeik helyett az erőfeszítést dicsérték, azaz hogy keményen dolgoztak vele.

Ezután a két csoportnak választási lehetőséget kínáltak. Megcsinálhatnak egy nehezebb feladatot, ami igazi kihívást jelent, vagy egy könnyűt, ami biztosan jól fog menni. Az eszükért dicsért gyerekek 67%-a a könnyebb feladatot, míg az erőfeszítéseikért dicsért gyerekek 92%-a a nehezebbet választotta.

Ezután olyan feladatot adtak mindkét csoportnak, amit szinte lehetetlen megoldaniuk, hogy lássák, hogyan teljesítenek egy olyan helyzetben, ahol elháríthatatlan akadállyal szembesülnek. Azt tapasztalták, hogy az „erőfeszítés” csoport tagjai keményebben és hosszabb ideig dolgoztak a feladaton, és jobban is élvezték azt. Az „okos” csoport tagjai frusztrálttá váltak, és hamar feladták.

Végül mindkét csoport olyan feladatot kapott, aminek a nehézségi szintje megegyezett az elsőével. Az eszükért dicsért gyerekek 20%-kal rosszabbul teljesítettek az eredeti eredményükhöz képest, míg az erőfeszítéseikért dicsért gyerekek 30%-kal jobban. Ez több, mint 50%-os különbség.

Szóval mi történt itt?

A képességeik miatt megdicsért gyerekek és felnőttek azt gondolják: „Oké, szóval okos vagyok és tehetséges, és ez az, amiért nagyra becsülsz engem”. Ezután az ember fél, hogy lerombolja azt a pozitív képet, amit kialakítottak róla, és inkább nem kockáztat olyan feladattal, amibe belebukhat. Szóval belép a statikus gondolkodás csapdájába, csak olyan feladatot vállal el, amit meg tud oldani, ezzel korlátozva a saját fejlődési potenciálját.

Ezzel szemben, ha a gyerek vagy felnőtt belefektetett munkáját dicsérjük vagy a stratégiát, amivel dolgozott, akkor nem kell félnie attól, hogy elveszíti az elismerésünket, ha nem sikerül megoldania a következőt. Motivált lesz a feladat elvégzésére, szívesen veszi a kihívásokat, és még örömét is leli benne.

Az „erőfeszítés” csoport tagjai az egyre nehezebb feladatokkal hosszabb ideig és keményebben dolgoztak, a legnehezebb feladatnál sem stresszeltek, ezáltal rengeteget tanultak, és sokkal jobban teljesítettek, mint az elején.

Az „okos” csoport tagjai meghátráltak a kihívás elől, nehogy csalódást okozzanak, leblokkoltak a nagyon nehéz feladatnál, aminek következtében nem tanultak annyit, és rosszabbul teljesítettek.

Carolék számtalan sikeréből, amit azzal értek el, hogy gyerekeknek mutatták meg a különbséget a kétfajta gondolkodásmód között, csak egy példát hoznék:  „másfél éven belül az őslakos amerikai diákok egy rezervátumi iskolában a körzet legrosszabbjai közül a legjobbakká váltak, megelőzve az olyan jómódú helyeket is, mint Seattle.”

A mindset egyébként kifejezőbb szó, mint a gondolkodásmód. A mindset szellemi beállítottságot jelent, világlátást, amibe hitek, vágyak, érzelmek is beletartoznak, de az egyszerűség kedvéért a gondolkodásmódot fogom használni.

További részletekért és érdekességekért nézd meg Carol Dweck előadását:

A statikus gondolkodás

A statikus gondolkodásúak szerint az intelligencia és a képességek adottak és veleszületettek. Valakinek több jut, valakinek kevesebb. Abban a hitben élnek, hogy ezek a képességek nem fejleszthetők, tehát igyekeznek minél inkább azt a képet mutatni a világnak, hogy ők „rendelkeznek a szükséges mennyiséggel”. Rengeteg helyen látjuk ezt a bizonyításvágyat: iskolában, munkahelyen, még a párkapcsolatban is. Minden szituációban szükségét érzik, hogy bizonyítsák a képességeiket, a személyiségük ragyogó vonásait, az intelligenciájukat.

Ebből az következik, hogy elkerülik a kihívásokat. A kihívás azért kihívás, mert benne rejlik a kudarc lehetősége. A statikus gondolkodásúak szerint adott mennyiségű képességekkel rendelkezünk, tehát nem engedhetik meg, hogy elbukjanak, és ezt mások lássák. Ha mások azt látják, hogy hiányában vannak bizonyos tulajdonságoknak, az szinte olyan, mintha úgy is lenne. Ezért inkább igyekeznek csak olyan feladatokba fogni, aminél a kudarc lehetősége elenyésző. Ha például a tanár kérdez, és nem biztos a válaszban, biztosan nem fog jelentkezni. Ki ne ismerne olyan embert, aki nem képes beismerni, ha hibázik, vagy aki soha nem kér se segítséget, se tanácsot senkitől. Ki ne lett volna olyan helyzetben, hogy egy hosszú vita közben rájött, hogy a másiknak van igaza, de csak azért is bizonygatta a sajátját, mert már „nem volt vissza út”.

Hasonló a helyzet az útba kerülő akadályokkal. Azonban míg a kihívások megválaszthatóak, az akadályok nem. Ezért aztán megküzd velük, de könnyen fel is adja a próbálkozást, így a fejlődés minimális lesz. Ráadásul levonja a tapasztalatot, hogy neki az adott dolog nem megy, ezzel előre kudarcra ítélve a jövőbeli próbálkozásait.

Ha valaki úgy látja, hogy adott képességekkel született, és ezek nem fejleszthetőek, akkor számára a kemény munka és erőfeszítés nemcsak felesleges, de kellemetlen is. Ezért aztán igyekeznek elkerülni minden extra energia befektetést. Energy-conserving-lifestyle.

Ezekből következik, hogy nem tűri a kritikát, még ha építő jellegű is. Mivel meggyőződése, hogy a képességei és ő maga egy és ugyanaz, ezért ha egy adott feladatban nyújtott teljesítményét kritizálják, az olyan, mintha őt magát érné bírálat. Ezért aztán kerüli a kritikát, mint a tüzes vasat, például úgy, hogy minden alkalommal megsértődik, ha kap. Ezért aztán a körülötte lévőktől sosem kap kritikus visszajelzést önmagával kapcsolatban, és így fejlődésre sem képes.

A statikus gondolkodásúakat mások sikere nem motiválja. Ha sikeres embereket lát, és összehasonlítja magát velük, az elkerülhetetlen stresszt, feszültségeket és rossz érzéseket kelt. Mivel hite szerint az embernek veleszületettek a képességei, ebből következik, hogy a sikeres ember jobb adottságokkal született, és neki esélye sincs, hogy hasonlóan sikeres legyen. Ezért aztán, hogy feloldja azt a pszichológiai feszültséget, amit a köztük lévő különbség okoz, elkezdi külső tényezőkkel magyarázni a másik sikerességét: szerencséje volt, a kapcsolatai bejuttatták, a szülei megvásárolták a pozíciót, és így tovább. Ennek a fajta gondolkodásnak a terméke, hogy aki gazdag és sikeres, az biztosan „feketén” érte el a célját. Ez a fajta másokat hibáztatás egyébként általános magyar hozzáállás: a rossz jegyért a tanár a hibás, a munkahelyi dolgok miatt a főnök, a kevés pénz miatt az állam. Az egész világ elcseszettségéért meg a zsidók, meg a szürke emberek, meg az Illuminati.

Ennek az egész folyamatnak pedig az a következménye, hogy nem képesek kiaknázni az önmagukban rejlő lehetőségeket. Önbeteljesítő jóslatként elhitték, hogy semmire sem vihetik, és nem is vitték semmire. Tényleg nem képesek fejlődni, de nem azért, mert nem lehet, hanem mert megbéklyózták önmagukat. Ezek az emberek egyre csak ismételgetik, hogy ők ilyennek születtek, ezt örökölték a szüleiktől, benne van a génjeikben, a sors ezt szánta nekik, vagy az Isten is így akarja.

A rugalmas gondolkodás

A rugalmas gondolkodás követői úgy gondolják, hogy az intelligencia, a személyiség, a tulajdonságaink, a műveltség és mindenféle képességünk fejleszthető kemény munkával és kitartással. Nem adott szettel jövünk a világra, amivel aztán életünk végéig eléldegélünk. Ez nem jelenti azt, hogy mindenki egyenlő, és bárki lehet Mozart vagy Einstein, csupán azt, hogy mindenki és minden képesség fejleszthető. Nem látjuk, mennyi potenciál rejlik az adott emberben, és évek kitartó munkájával mivé válhat.

Aki hisz abban, hogy a képességei nem kőbevésettek, az egyúttal abban is hisz, hogy fejleszthetőek. A kihívások ilyen attitűddel remek lehetőséget nyújtanak erre. Minden új feladat - amikor kilépünk a komfortzónánkból – fejlesztő hatással van ránk. Az ilyen gondolkodású ember tudja, hogy minden kihívással gyarapodik, és minden kudarc által ügyesebbé válik. Nem kell félnie a bukástól, mert tudja, hogy az adott képesség és az abban való sikertelenség nem az egész embert jellemzi, csupán azt az adott dolgot. Nem tud az önbecsülés csorbát szenvedni, mások pedig nem fogják kevesebbre tartani, ugyanis nincs miért. Az ilyen ember bátran beismeri, ha téved, és nem fél segítséget kérni. Miért is félne? Attól ő nem lesz kevesebb, sőt éppen tanul valamit, tehát jobbá válik. Értékeli és elismeri mások tudását, és szívesen merít is belőle.

Az akadályok nem félemlítik meg, hiszen az önképe nem a sikerrel és mások véleményével egyenlő. Az elbukás egy lehetőség a tanulásra, tehát mindegy mi történik, ő nyert vele.

Ebben a szemléletben az erőfeszítés nem holmi haszontalanság, hanem szükséges dolog a fejlődéshez és a tanuláshoz. Nem kerüli a kemény munkát, hanem keresi, mert általa képes fejleszteni önmagát.

A kritikákat hasznos információként kezeli. Ez nem jelenti azt, hogy a rugalmas gondolkodású embert nem lehet megbántani, vagy hogy minden kritikát megfogad, amit csak hall. Csupán azt jelenti, hogy az építő jellegű kritikát szívesen veszi, nem sértődik meg rajta, mivel nem gondolja úgy, hogy az az ő személyére irányul. A kritika a képességeit illette, azok pedig folyamatosan fejleszthetőek. A kritikák hasznos visszajelzése által még hatékonyabban tud fejlődni.

Mások sikere nem kedvteleníti el, hanem inspirálja. Úgy gondolja, hogy főként a kemény munkának és kitartásának köszönheti a sikert. Nem lesz negatív érzése az összehasonlítás által, hiszen az csak annyit mutat, hogy ő még nem sajátított el bizonyos készségeket, amiket a sikeres ember már igen. Nem elérhetetlen, külső okok által elért állapot az, hanem olyasmi, amit kemény munkával ő is elérhet. Éppen ezért falja a sikeres emberek élettörténetét taglaló könyveket, igyekszik tanulni tőlük, átvenni a szokásaikat és ötleteiket.

A rugalmas gondolkodású emberek tehát folyamatosan fejlődnek, a fejlődés önbizalmat ad nekik, ami további fejlődésre sarkallja őket. Ők egy „angyali körben” élnek a statikus ördögi kör helyett.

A kétfajta gondolkodásmód párkapcsolatokban

A kétfajta világszemlélet a párkapcsolatokban is erősen leképeződik.

A statikus gondolkodásúak hisznek a shift+Ő-ben. Az ideális partner és párkapcsolat egy pillanat alatt történik, tökéletes, és egy egész életre szól. Ők hisznek abban, hogy valahol a világban ott van a lelki társuk, akit ha megtalálnak, többé semmilyen problémájuk nem lesz a szerelmi életükben. A sors egymásnak rendelte őket, és azután boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

Ezért aztán a statikusak elvárják, hogy minden jó dolog automatikusan történjen. Nem az ő közös munkájuk által oldódnak meg a problémák, hanem varázsütésre történik minden. Elvárják a partnertől, hogy tökéletes legyen, és tökéletes boldogságot nyújtson, ha pedig a partner nem tökéletes, az csak azt jelenti, hogy még nem találták meg az igazit.

A statikusok ebből a tökéletességképből fakadóan nehezen tudnak akár apró problémákról is beszélni. Ha konfliktus van, hajlamosak magukat, vagy inkább a partnert hibáztatni, itt pedig ismét létrejön az ördögi kör: mivel az emberek fix tulajdonságokkal rendelkeznek, ezért nem lehet őket megváltoztatni, a problémákat pedig nem lehet megoldani. Ebből fakadóan az egész párkapcsolattal elégedetlenek lesznek. Ráadásul egy párkapcsolat mindig két különböző ember kapcsolata, ők pedig nem tanulják meg konstruktívan kezelni ezeket a különbségeket.

A rugalmas gondolkodásúak úgy látják, hogy a partnerük és a kapcsolatuk is folyamatosan fejlődhet és változhat. Nem tökéletes társat keresnek, aki tökéletesnek látja őket, hanem olyan valakit, aki elfogadja a hibáikat, és egy szerető közeget biztosít neki, ahol azokat fejleszteni tudja. Valaki, aki bátorítja a tanulásra, és arra, hogy egy jobb emberré válhasson.

A rugalmasok anélkül fogadják el a másik hibáit, hogy hibáztatnák őket. A konfliktusokat a kapcsolatban úgy látják, mint kommunikációs bakikat, nem mint személyiségbeli hibákat. Ezáltal nem csak úgy látják, hogy a problémák megoldhatók együtt - ami miatt közel sem lesznek olyan frusztráltak -de törekednek is arra, hogy megoldják őket.

Te döntöd el, hogy hogyan látod a világot

Természetesen a gyakorlatban nem ennyire karakteresen jelenik meg a két gondolkodásmód, inkább ezek keveredéséről lehet beszélni. Lehet, hogy a sikeres emberek motiválnak, viszont a konkrét erőfeszítésektől megfutamodsz. A kihívásokkal gyakran szembenézel, de az akadályoktól leblokkolsz. A nagy ő-ben hiszel, mégis képes vagy hinni a változás és fejlődés lehetőségében, és törekedsz is arra.

Hogy milyen a gondolkodásmódod, azt te magad döntöd el. Hogy hogyan látod magad, te döntöd el. Hogy hogyan állsz hozzá más emberekhez és a problémákhoz, szintén te döntöd el. Fokozatosan, apró változtatásokkal próbáld terelni magad a rugalmasabb gondolkodás felé.

Mikor a magadévá teszel egy szemléletet, az olyan mintha belépnél egy másik világba. Az egyik világban fix karakterisztikák vannak, és a siker azt jelenti, hogy bizonyítod másoknak, mennyire okos vagy és tehetséges. A másik világ a folyamatos fejlődés helye. Ösztönzöd magad a folyamatos tanulásra és jobbá válásra.

Az egyik világban a kudarc azt jelenti, hogy valami nem sikerült. Rossz jegyet kaptál, nem kaptál meg egy pozíciót, nem jött össze egy randi, vagy elvesztettél egy versenyt. Itt mindezek azt jelentik, hogy nem vagy elég okos és tehetséges. A másik világban a kudarc csak annyit jelent, hogy nem fejlődsz. Nem hozod ki a benned rejlő lehetőségeket.

Az egyik világban a kemény munka rossz dolog. Ha keményen kell küzdened, az azt jelenti, hogy nem vagy elég tehetséges vagy okos.

A másik világban a kemény munka az, amitől okos és tehetséges leszel.

Te döntsd el, hogy melyik világban akarsz élni.

Te mit gondolsz melyik típus vagy? És ez hogyan jelenik meg az életedben? Írd meg a tapasztalataidat a cikk alatt!

Ha tetszett a cikk, dobj egy lájkot, vagy lájkold a blog facebook oldalát jobb oldalt felül, ha nem akarsz lemaradni a legújabb infókról!

Források:

http://www.brainpickings.org/2014/01/29/carol-dweck-mindset/

http://jamesclear.com/fixed-mindset-vs-growth-mindset

https://www.ted.com/talks/carol_dweck_the_power_of_believing_that_you_can_improve