A különféle ezoterikus portálok nap mint nap bombáznak minket  horoszkópokkal, amik csábító ígéretei szerint megtudhatunk mindent magunkról: milyen férfi/nő/háziállat/munka illik hozzánk, hogyan tehetünk rendet az életünk minden területén és érhetjük el a céljainkat, virágból, anyajegyből, óvodai jelből derül ki milyen emberek vagyunk vagy éppen milyenek vagyunk az ágyban de csillagjegyre szabott fogyókúrás tanácsok is léteznek. Furcsa módon, még ha a jámbor internetező egyáltalán nem is hisz a horoszkópokban, amikor szembe jön vele az üzenőfalon, gyakran valami perverz kíváncsiság vesz erőt rajta és mégis megnézi.

Hogyan tudott az asztrológia a több mint 8000 éves pályafutása során fenn maradni, és főként hogyan tud népszerű maradni a technicizált és racionális szemléleti berendezkedésű 21. században?

Főként a kommunikációelmélet, a pszichológia és a szociálpszichológia tudományterületeinek segítségével próbálom bemutatni, hogy milyen mentális és pszichoszociális működési mechanizmusok húzódnak a horoszkópok „fogyasztása” mögött.

Kategóriarendszerünk mint a valóság szűrője

A kognitív szociálpszichológia szerint önmagunkban és a világban tapasztalt jelenségeket kategóriák szerint osztályozzuk és rendszerezzük. A kategorizáció elengedhetetlen folyamata a mentális működésünknek, mivel a nap minden pillanatában olyan nagy mennyiségű inger ér bennünket, hogy agyunk túlterhelődne – vagy legalábbis másra nem maradna kapacitása – ha nem szűrné ezeket valamilyen szempont szerint. Olyan ez, mint mikor a 25 megnyitott chrome ablak mellett már nem tudjuk futtatni a Photoshop-ot vagy a CoD 4-et.

A vasember sisakjához hasonlóan, az utcán sétálva agyunk a már meglévő kategóriáink szerint automatikusan észleli például a „pad”, „zebra”, „járókelő”, „galamb”, „fa” „szökőkút”, „szórólapos néni” stb. kategóriához tartozó jelenségeket, és a legkisebb erőfeszítésünkbe sem kerül ezek értelmezése. Ezek aztán élményeket, tapasztalatokat, emlékeket és különféle tudásokat is aktiválnak. (A férfiak pedig külön érzékelő rendszerrel rendelkeznek a dekoltázs és a popsi észlelésére, amiket 50+ kategóriába képesek besorolni.)

A tárgyészleléshez hasonló folyamat megy végbe a személyészlelés esetében is. A minket körülvevő embereket is kategóriák szerint értelmezzük, amik egyrészt az implicit személyiségelméletekből, másrészt a személyes tapasztalatainkból létrehozott személykonstrukciókból származnak. Előbbi a szocializáció során kialakult, a köztudat által közismertnek elfogadott és a tömegkommunikáció által kultivált ismeretekből áll. A személyes konstrukciók esetében valamilyen magyarázó elvet alkalmazva hozzuk létre a jelentéseket: például ha valaki gyakran késik, akkor megbízhatatlan, szétszórt.

Az emberek a tárgyaktól eltérően kimeríthetetlen ingerforrások, értelmezési lehetőségük pedig szinte végtelen. Egy személy rendkívül sok tulajdonsággal rendelkezik, és az adott pszichikai, lelki, mentális állapotának függvényében ugyanarra a helyzetre rendkívül sokféleképpen reagálhat, a kimeríthetetlen számú kontextust figyelembe véve pedig a másik ember szinte feltérképezhetetlennek tűnik. Persze megpróbáljuk értelmezni őket, ezért aztán az emberekre vonatkozóan is létrehozunk és alkalmazunk kategóriákat, amiket csoportokba rendszerezve megkapjuk az egyes típusokat, tipikus viselkedéses formákat, szerepeket, forgatókönyveket, és innen már csak egy ugrás a sztereotípiák kialakulása. Azonban a típusok kialakítása és tartalommal való feltöltése nem könnyű, de szerencsére a bulvárlapok lelkesen segítséget nyújtanak „A hat tipikus pasi, aki sosem lesz a férjed” szintű cikkcsodákkal.

A tipizáció a kommunikációt is megkönnyíti, hiszen elég kulcsszavakat mondanunk egy személy jellemzésére például: stréber, ribanc, beképzelt, geek, ezek aktiválni fogják a mögöttük lévő tartalmakat, és nem igénylik a részletes leírást. Persze ami előny az hátrány is lehet, ha a társalkodó partnerünk kategóriái nem ugyanazokkal az attribútumokkal vannak feltöltve, mint a mieink.

Itt lép be a képbe az asztrológia, illetve a horoszkópok. Ezek 12 típusba sorolják az embereket attól függően, hogy mikor és hol születtek. A típusokat feltöltik jellemzőkkel és „praktikus” tanácsokat adnak a velük való viselkedésre vonatkozóan. Ezekkel a készen kapott kategóriákkal aztán értelmezni tudjuk a minket körülvevő végtelenül bonyolult szociális valóságot, elég csak megtudnunk az illető csillagjegyét. Nem szükséges bonyolult és megterhelő megfigyelési és értelmezési procedúrát folytatnunk, hiszen a tulajdonságok adottak. Ez az egyik oka a horoszkópok manapság is töretlen népszerűségének. Adnak egy egyszerű értelmezési keretet számunkra, aminek a segítségével könnyen megismerhetjük embertársainkat, és bejósolhatjuk a viselkedésüket.

A probléma ott gyökerezik, hogy ez a személyiségtípus rendszer irracionális alapokon nyugszik. Míg a különféle pszichológiai személyiségtesztek a személy adott pillanatban meglévő attribútumai segítségével alkotják meg személyiségünk képét, az asztrológia azt feltételezi, hogy egy egyszeri behatás eredményeképpen (születési hely és idő a nap és a bolygók viszonylatában) képes teljes személyiség-leírást adni egy emberről. Aki a legcsekélyebb mértékben is jártas a pszichológia, a fejlődéspszichológia, a fejlődéslélektan, vagy bármilyen kapcsolódó humán tudomány területén, egészen nevetségesnek fogja találni ezt a végtelenül leegyszerűsített kategorizációt. Az emberi személyiségfejlődés folyamatos, amire megszámlálhatatlan külső inger hatással lehet. Rendkívül meghatározó az elsődleges és másodlagos szocializációs környezet, aminek ideje alatt kialakulnak az alapvető személyiségvonások, de a fejlődés egész életünk során tart. Sőt, már a mama hasában kialakul biokémiai szintű kommunikáció anya és gyermek között, de kutatások bizonyítják, hogy képes a baba tapasztalatokat szerezni a külvilággal kapcsolatban is, amiknek jelentős hatása lehet rá nézve. Az ember folyamatos mentális és spirituális fejlődésen megy keresztül, formálódik, fejlődik, átalakul. Ha nem így lenne, lehetőségünk sem lenne önmagunk fejlesztésére, és az eleve elrendelt konstans tulajdonságaink alapján kellene boldogulnunk, ami végtelenül kiábrándító lenne. (Egy jó példa a személyiségfejlődés különböző fázisaira Erickson pszichoszociális fejlődéselmélete.)

A napilapok horoszkóp rovatai olyan általános megfogalmazásokkal dolgoznak, aminek nagyon kicsi a valószínűsége, hogy nem fog ráilleni az adott személyre.

 „Reggel nem érzed magad topon, de ez leginkább abból adódik, hogy nem jön a nagy kihívás, az áttörés, az a bizonyos plusz, ami kizökkentene a megszokott kerékvágásból. Ám, ahogy telik az idő, egyre jobban leszel, és rájössz, valami igazán hasznosat kellene csinálni. Olyan dologra vágysz, ami túlmutat az átlagoson és az egyszerűn, meg akarod rengetni a világot. Helyes, de az első lépést is neked kell megtenned.”

 Noha az asztrológia önmagát racionálisnak akarja beállítani, valójában irracionális – mitikus megismerő eljárás. Ennek eredményeképp világos, de túlzottan általános tudásokat ad, ami megfelel az egyszerű gondolkodású emberek igényeinek. Ha racionális úton próbálnánk megfejteni és megérteni az emberi személyiséget, az rengeteg elméleti és gyakorlati tudásmegszerzéssel járna, és paradox módon minél nagyobb a racionális tudás, annál nagyobb felületen érintkezik az ismeretlennel.

Minél többet tudok annál kevesebbet értek. /Lao-Ce/

 A horoszkóp tehát egy teljes, de banális és irreleváns értelmezési keretet ad mindenféle szociális interakciónkhoz, amit azok tudnak használni, akik nem ismernek/nem képesek/nem akarnak bonyolultabb megismerő és értelmező eljárásokhoz fordulni, vagy szimplán hajlamosabbak "mágikus" mint racionális megoldásokat keresni a problémájukra.

A második rész.